Remek dokumentumfilmek vitték el a 3. Filmgalopp fődíját


-A A+

Egy cigánylány története és egy titokzatos katona meséje nyerte idén a Filmgalopp megosztott fődíját – derül ki a Filmtettfeszt közleményéből. 

A 17. Filmtettfeszt erdélyi magyar filmeket felvonultató versenyszekciójában idén fiatal erdélyi alkotók hét dokumentumfilmje versenyzett az 1 millió forint értékű, az NMHH Médiatanács által felajánlott fődíjért és az idén először átnyújtott trófeáért.

A háromtagú zsűri – Fekete Ibolya, Szomjas György és Boros Zoltán – idén megosztotta a fődíjat Búzási Gyopár Babuka a fűben című, animációs eszközöket használó, finom humorú alkotása és Püsök Botond Angela szociográfiai érzékenységű portréja között.

Babuka, egy gyönyörű, fiatal nő, a háború idején mesébe illő történetet élt meg: a legnagyobb nyomor közepén felbukkant egy titokzatos amerikai megmentő, aki szerelemből – az új élettől kezdve – mindent meg akart adni neki. Babuka akkor még nem tudta, hogy ki is, illetve kivé válik ez a fiatalember, de sok év múlva fény derült a kilétére, és ez mindent átértelmezett.

Püsök Botond történetének főszereplője, Angéla, egy fiatal cigány lány szülni készül. A film által bepillantást nyerünk a mindennapjaiba és töredékekben megismerjük kalandos múltját: az elrablásának történetét, és azt, hogy jövendőbeli férje hogyan mentette őt meg az elrablók karmaiból. Amint kapcsolatuk története feltárul, megismerjük a lány családját és a környékbeli romák integrációs próbálkozásait a társadalomba. Annak ellenére, hogy Angela jövője férje távolléte miatt kilátástalannak tűnik, a lány a vallásban talál megnyugvást és reményt. Isten mit ígér, az elsődleges, a legfontosabb.

A zsűri elismerő oklevéllel jutalmazta Dezső Mátyást, a Világszép Gyilkos-tó című film rendezőjét is „a film formai igényességéért és szakmai gondosságáért”. Ez az alkotás nyerte el a közönség online szavazás alapján odaítélt díját is.

A díjátadó ünnepségen a zsűri nevében Fekete Ibolya értékelte a mezőnyt. Mint mondta, nem volt nagy vita a zsűritagok között, tehetséges és szívet melengető filmeket láttak. A döntést két fő szempont alapján hozták meg: mennyire sikerült a hőst közel hozni, illetve mennyire volt átgondolt, megformált az alkotás.

Elméleti szakember, és nem utolsó sorban nő nyerte a Sárga Csikó Díjat

Az erdélyi filmesek pályáját segítő személyiségeknek odaítélt Sárga Csikó Díjat idén dr. Pethő Ágnes tanszékvezető, a Sapientia EMTE tanára vette át, aki egyrészt az első elméleti szakember, másrészt az első nő, aki átveheti az elismerést, emelte ki laudációjában Király Hajnal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára. „Nem kell feministának lennem ahhoz, hogy kijelentsem, hogy a filmes szakmában a nők gyakran esnek sztereotipikus és előítéletes megjelölés alá” – tette hozzá a filmteoretikus.„Nem ismerek senkit, aki ennyire következetesen és kitartóan, töretlenül haladt volna a pályáján, mint Pethő Ágnes” - jellemezte a díjazottat Király Hajnal. A filmteoretikus és oktató pályáját vázolva kiemelte, hogy már csíkszeredai középiskolai tanárként is megtalálta a módját, hogy filmről oktasson, később pedig rengeteg adminisztratív munkával, „faltörő kosként” alapította meg a Sapientia EMTE filmes képzését, és alakította ki azt a kutatói iskolát, amelynek a konferenciák, az Acta Sapientiae szakfolyóirat és Pethő Ágnes angol nyelvű tanulmánykötete révén nemzetközi visszahangja lett. „A továbbiakhoz újabb lovat adunk alád” – zárta beszédét Király Hajnal, miközben a díjazott átvette a Jankó Szép Noémi tervezte kisplasztikát, a Sárga Csikót.

A világban szétrajzott, különböző szakterületeken tevékenykedő tanítványaitól kapja a díjat, fogalmazott Dr. Pethő Ágnes köszönőbeszédében. Hozzátette, reméli, hogy a Sapientia EMTE filmes oktatásának is szól ez a díj, és örül annak, hogy a filmes oktatásnak ezt az intézményét a személye révén kiemelik, népszerűsítik.

(Címlapi illusztráció: YouTube, részlet Búzási Gyopár Babuka a fűben című dokumentumfilmjéből)








EZT OLVASTA MÁR?

X